Kínából származik, ma már az egész világon elterjedt, de eddig még nem regisztrálta sem a FIFe, sem az angol GCCF. Vadonatúj, ám mégis régi keletû fajta. Régebbi természettudományos leírások ugyanis emlegetnek bizonyos lógó fülû cicákat, amelyeket Kínában "fedeztek fel" a zoológusok. Nem tudni pontosan, hogyan kerültek ezek a minden bizonnyal spontán mutáció révén kialakult macskák Skóciába, mindenesetre a napjainkban látható legtöbb ilyen fajta cica egy Susie nevû, fehér színû és lógó fülû nõsténytõl származik. Ez a fáma szerint valamikor az 1960-as évek elején jelent meg az egyik skóciai farmon. S miután a lógó fül: mutáció; és ha lógó fülû egyedeket pároztatnak egymással, az rendszerint torz utódokat eredményez, a skótok ezeket a cicákat olyan álló fülû macskákkal pároztatták, mint például a brit és az amerikai rövid szõrû cicák. Voltaképpen így alakították ki az új fajtát, amely azután - érthetõ módon - a "Scottish fold", azaz skót lógófülû nevet kapta. Bizony egyelõre korántsem próféta a saját hazájában; legalább annyi az ellenzõje is, mint a híve. A lógófülûséget egy gén határozza meg, ez okozza a fülkagylók elõrehajlását. Megkülönböztetünk egyszer, illetve kétszer elõrehajlott (megtört) füleket. Egyszeri megtörésnél a fülek elõrenéznek, kétszeri megtörésnél elõször elõre-, majd lefelé irányulnak. A fülvégek így érintik a szõrzetet. Ha csak az egyik fül van megtörve, akkor az állat nem indulhat a kiállításokon. Kölyköknél a fülek csak részben hajlítottak, idõvel alakul ki a lógófülûség. A skót lógófülû cicának gömbölyû feje van, ezen egymástól távol helyezkedik el a két lógó fül. Nagy, kerek szeme van és rövid orra, ezért az állat úgy néz ki, mintha mindig mosolyogna. Teste rövid, szögletes, végtagjai oszloposak, farka hosszú és erõteljes. Szõre és szeme bármilyen színû lehet, a lényeg, hogy harmonizáljanak egymással.